2 hónappal később
Miután Harry felkereste Sandra-t, vagyis inkább bejött velem a suliba, csókkal köszönt el, és ezerszer elmondta, szebb vagyok, mint az a boszorka és elment, a lány nem szólt hozzám, csak utálkozó pillantásokkal illetett. Libby, Midnight és Noor, nekem köszönhetően a népszerűek táborát erősítették, aminek Libby ült a legjobban. Ő mindig ide akart tartozni, unta már a népszerűtlenséget, hiszen folyton a mi társaságunknak jutott a kuka melletti asztal, amivel nem is lett volna baj, ha nem azon lenne az összes maradék és mindenféle zsebkendő és szalvéta csoportja.
- Nem hiszem el, hogy még mindig nem kapunk rendes asztalt. Olyan fertőzéseket lehet itt elkapni Egyáltalán takarítják ezt? – morgolódik Noor.
- Én ezt nem hagyom annyiban, odamegyek a nyomikhoz, és kierőszakolom a nekünk járó helyet! – szólalt meg Libby.
- Szerintem ez nem jó öt... – de be sem fejezhettem, ő már rég messze járt. – Ez a csaj, megőrült- állítottam, majd a helyére téve szokásos tálcát, és letörölve a piszkot, leültünk a helyünkre. Libby néhány perc elteltével sem tért vissza, ezért elkezdtem aggódni, vajon mi lehet vele. Felálltam a helyemről, majd keresésére indultam, majd szemeim meglepődöttségtől tágultak el. Legjobb barátnőm annak a fiúnak a társaságában ült, kit amióta ismerek a legjobb fiúbarátomnak tudhatom be, ám kapcsolatuk már nem a régi, mióta megírtam a Drag Me Down-t, és összejöttem Harry-vel. Barátnőmet, a fiú közelében látván, gyomrom összeszorult, és egy hatalmas átverés közepében éreztem magam. Azt tudom, Willie többet érzett nálam barátságnál, és be kell valljam, sosem utasítottam vissza közelségét, de az én csupán csak barátként tekintettem rá. Lehet ez okozta a kilométeres távolságokat kettőnk között.
- Hé, Ross! – kiáltott Willie. Szívem darabokra hullott vezetéknevem hallatán, hiszen ez azt jelentette, barátságunkra már nem tekint sehogy, ezentúl ellenségeként fog kezelni. - Hogy van a kis barátod?
- Köszönöm aggodalmadat Will, remekül van.
- Azt látom, azért lógott tegnap este együtt azzal a Jenner lánnyal. Meg kell mondjam, jól döntött. Az a nő észveszejtő- kurjantott, engem pedig porig alázott.
Földbegyökerezett lábakkal álltam ott. Nem tudtam megmozdulni, az egész suli rajtam röhögött, a könnyek pedig elkezdték marni a szemeim. Nem a megaláztatás miatt, hanem azért, mert két barátomat vesztettem el ugyanabban az időben. Midnight és Noor elhúztak a zűr közepéről, és megpróbáltak vigasztalni, de inkább félrevonultam és megpróbáltam elérni Harry-t.
- Szia, Kicsim! Valami baj, van, hogy ilyen korán hívsz? – aggódott, én meg gondolatban fejbe vertem magam, hiszen ott még bőven hajnal lehetett.
- Igaz, hogy tegnap este Kendall-lel voltál? – kérdeztem rá félve.
- Most komolyan ezért keltettél fel? – morgott.
- Sajnálom, de tudnom kell – erősködtem.
- Igen, találkoztam vele. De miért kérdezed? Mondott neked valaki, valamit? Mert semmi nincs köztünk, oké? Csak téged szeretlek, Em! Kendall csak egy barát.
- Aha, jó... – egy sóhajtást hallottam a vonal másik oldaláról.
- Na, jó, mi a baj?
- A suliban azt mondták sokkal jobb döntést hoznál, ha vele lennél együtt, hiszen Kendall bomba nő. Én meg nem vagyok az.
- Ki mondta ezeket?
- Libby és egy másik barátom. Elvesztettem őket, Harry! Libby és Willie nagyon fontosak voltak számomra, és hatalmasat csalódtam bennük. Szükségem van rád! – sírtam el magam, de a vonal túlsó vége csöndes maradt. – Harry? Nem mehetnék oda hozzátok egy darabig a turnéra? – még mindig csend. - Harry?
- Most le kell tennem, sajnálom! – és rám csapta a telefont.
