Emily
Ross
Izgultam. A mai nap akármi is történjen, mi bemutatjuk nekik a számot. Hajtott a hév, a kíváncsiság, de legfőképpen az, hogy milyen lesz az első találkozás.
Nagy nehezen megtaláltuk a stúdiót, ahol mostanában a mindennapjaikat töltik, és nyitottunk volna be, ám egy őr ott volt.
- Hova-hova? – kérdezte morcosan. Nem tudtam semmi frappánsat kitalálni, így egy idő után kezdte feladni a hústorony. Nick hirtelen felkiáltott, majd elesett, így elterelve az őr figyelmét, mi pedig berohantunk. Az egész épület egy nagy labirintus volt, és mivel lassan haladtunk, még a kint maradt bandatársunk is utolért minket. Egy ajtó láttán megálltunk, majd hangfoszlányokat hallottunk meg, én meg örömömben felsikítottam. Blaine azonnal befogta a számat, majd mikor lenyugodtam, benyitott. Hirtelen körülbelül tíz szempárral találtam magam szembe, és ebből nyolc azoké volt, kiket évek óta csodálok. Ledermedtem. Ott álltak a példaképeim teljes életnagyságban, írtam egy dalt nekik, de ahhoz már nincs bátorságom, hogy me is szólaljak.
- Kik vagytok ti? Mit kerestek itt? – kérdezte az ember a keverő pult mögött.
- Mi csak... öhm... szóval...- dadogtam..
- Írt egy dalt a srácoknak és oda akarjuk adni! – segített ki Blaine. Blaine az én legjobb barátom, mély testvéri viszonyunk van, bár Ő egy kicsit többet érez irántam, mint barátság.
- Nem kell a srácoknak új dal! Főleg nem ilyen kezdőktől. A dalokat a fiúk írják! – folytatta az ember, én pedig bólintottam. Lehajtottam a fejem, megfordultam, és indultam volna ki, de Harry megszólalt.
- Csak had játsszák el! – mondta, és láttam, hogy még mindig engem néz. – Még úgy is kell két dal az albumra, és ha ez bejön, már csak egyet kell írni. A keverős ember sóhajtott, de belement. Bementünk a terem másik végébe, ahol fel szokták énekelni a dalokat, majd elővettük a hangszereinket, és belekezdtünk a dalba. Ha énekelek, minden idegességem elszáll. Ahogy elkezdtem a dalt, el is felejtettem a dal végéig, hogy kiknek énekelek. Egyedül az volt a fejemben, hogy elő kell adnunk hibátlanul. Sikerült!
A dal végén, volt, aki tátott szájjal, volt, aki fapofával reagált. Az első, aki megszólalt, vagyis inkább felkiáltott, az Louis volt.
- Megvesszük!
- Kell ez a dal! – szállt be Niall is, mire Liam azonnal bólogatni kezdett, Harry pedig még mindig engem bámulva, lassan kezdte el mozgatni a fejét.
A félénk énem, visszatért egy árva szót sem tudtam kinyögni, mire elkezdtek rajtam nevetni.
Harry egyszer csak odajött hozzám, magához vont és átölelt. Azt hittem abban a pillanatban áll le a szívem. Éreztem a férfias illatát, a bőre puhaságát, és a könnyeim eleredtek.
- Nagyon szuper dalt írtál – kicsit eltolt magától, hogy a szemembe tudjon nézni.
- Haver, mivel sirattad meg? – kérdezte röhögve Louis, mire Harry csak értetlenül nézett rám.
- Valami rosszat mondtam?
- Nem, csak teljesült egy álma, és még meg is ölelted. Elég nagy rajongótok. – válaszolt Nick, mire mind az öt srác elmosolyodott.
- Szóval a dal! – szólalt fel a producer. – Mivel ennyire elnyerte mindenki tetszését, még az enyémet is, ezért köszönjük, a dalt megvesszük! Profi munka gratulálunk! – elmosolyodtam és Blaine karjaiba ugrottam. Azt hiszem most találtam meg önmagam. – Holnap jöjjetek el, alá kell írnotok egy szerződést, és persze be kell tanítanotok a srácoknak a dalt. – mosolygott. Indultam volna ki az ajtón, mikor Blaine megszólított.
- Hé, Emily, a táskádat, ne hagyd itt! – és nekem dobta. Boldogan mentünk ki a stúdióból, ahol az őr többé már nem morgott. Az utcára lépve olyan volt, mintha innentől kezdve minden megváltozott volna. Tetszett ez az „új világ”. Nagyon.
