1. rész The first meet

Emily Ross

Izgultam. A mai nap akármi is történjen, mi bemutatjuk nekik a számot. Hajtott a hév, a kíváncsiság, de legfőképpen az, hogy milyen lesz az első találkozás.
Nagy nehezen megtaláltuk a stúdiót, ahol mostanában a mindennapjaikat töltik, és nyitottunk volna be, ám egy őr ott volt.
- Hova-hova? – kérdezte morcosan. Nem tudtam semmi frappánsat kitalálni, így egy idő után kezdte feladni a hústorony. Nick hirtelen felkiáltott, majd elesett, így elterelve az őr figyelmét, mi pedig berohantunk. Az egész épület egy nagy labirintus volt, és mivel lassan haladtunk, még a kint maradt bandatársunk is utolért minket. Egy ajtó láttán megálltunk, majd hangfoszlányokat hallottunk meg, én meg örömömben felsikítottam. Blaine azonnal befogta a számat, majd mikor lenyugodtam, benyitott. Hirtelen körülbelül tíz szempárral találtam magam szembe, és ebből nyolc azoké volt, kiket évek óta csodálok. Ledermedtem. Ott álltak a példaképeim teljes életnagyságban, írtam egy dalt nekik, de ahhoz már nincs bátorságom, hogy me is szólaljak.
- Kik vagytok ti? Mit kerestek itt? – kérdezte az ember a keverő pult mögött.
- Mi csak... öhm... szóval...- dadogtam..
- Írt egy dalt a srácoknak és oda akarjuk adni! – segített ki Blaine. Blaine az én legjobb barátom, mély testvéri viszonyunk van, bár Ő egy kicsit többet érez irántam, mint barátság.
- Nem kell a srácoknak új dal! Főleg nem ilyen kezdőktől. A dalokat a fiúk írják! – folytatta az ember, én pedig bólintottam. Lehajtottam a fejem, megfordultam, és indultam volna ki, de Harry megszólalt.

- Csak had játsszák el! – mondta, és láttam, hogy még mindig engem néz. – Még úgy is kell két dal az albumra, és ha ez bejön, már csak egyet kell írni. A keverős ember sóhajtott, de belement. Bementünk a terem másik végébe, ahol fel szokták énekelni a dalokat, majd elővettük a hangszereinket, és belekezdtünk a dalba. Ha énekelek, minden idegességem elszáll. Ahogy elkezdtem a dalt, el is felejtettem a dal végéig, hogy kiknek énekelek. Egyedül az volt a fejemben, hogy elő kell adnunk hibátlanul. Sikerült!
A dal végén, volt, aki tátott szájjal, volt, aki fapofával reagált. Az első, aki megszólalt, vagyis inkább felkiáltott, az Louis volt.
- Megvesszük!
- Kell ez a dal! – szállt be Niall is, mire Liam azonnal bólogatni kezdett, Harry pedig még mindig engem bámulva, lassan kezdte el mozgatni a fejét.
A félénk énem, visszatért egy árva szót sem tudtam kinyögni, mire elkezdtek rajtam nevetni.
Harry egyszer csak odajött hozzám, magához vont és átölelt. Azt hittem abban a pillanatban áll le a szívem. Éreztem a férfias illatát, a bőre puhaságát, és a könnyeim eleredtek.
- Nagyon szuper dalt írtál – kicsit eltolt magától, hogy a szemembe tudjon nézni.
- Haver, mivel sirattad meg? – kérdezte röhögve Louis, mire Harry csak értetlenül nézett rám.
- Valami rosszat mondtam?
- Nem, csak teljesült egy álma, és még meg is ölelted. Elég nagy rajongótok. – válaszolt Nick, mire mind az öt srác elmosolyodott.
- Szóval a dal! – szólalt fel a producer. – Mivel ennyire elnyerte mindenki tetszését, még az enyémet is, ezért köszönjük, a dalt megvesszük! Profi munka gratulálunk! – elmosolyodtam és Blaine karjaiba ugrottam. Azt hiszem most találtam meg önmagam. – Holnap jöjjetek el, alá kell írnotok egy szerződést, és persze be kell tanítanotok a srácoknak a dalt. – mosolygott. Indultam volna ki az ajtón, mikor Blaine megszólított.
- Hé, Emily, a táskádat, ne hagyd itt! – és nekem dobta. Boldogan mentünk ki a stúdióból, ahol az őr többé már nem morgott. Az utcára lépve olyan volt, mintha innentől kezdve minden megváltozott volna. Tetszett ez az „új világ”. Nagyon.

Prológus

Halihó!

 Ez az új blogom, After The Song, remélem tetszeni fog. A prológusból, bár nem derül ki sok minden, de ígérem nagyon jó lesz! Remélem tetszik! 

Emily Ross

Nem hittem a híreknek. Képtelen voltam felfogni, hogy itt hagyott. Nem szállhatott ki! Egészen addig reménykedtem, míg meg nem láttam a hivatalos oldalon, hogy a hírek tényleg igazak. Sírni kezdtem, mélységesen sírni, és három napon keresztül, aligha abbahagytam. Dühös, szomorú, értetlen, majd végül boldog voltam, és büszke. Ő most a saját útját fogja járni, és ha Ő boldog, én is az vagyok, de nehéz lesz megszokni, hogy már csak négyen vannak. Pont most, mikor végre mehetek az egyik koncertjükre. Mindenesetre, nem adtam el a jegyet, nem is fogom, hiszen attól még hogy a kedvencem elment, a többiek megmaradtak, és ők is ugyanúgy annak a bandának tagja, akiket mindörökké szeretni fogok. Ez pedig a One Direction!A suliban is elsírtam magam, még nehezen tudtam feldolgozni a történteket. Zaynt nagyon sokan szidták,szinte minden oldal őt bántotta, de én megvédtem Őt! Kiálltam érte, hiszen nem érdemli meg azt, hogy így bánjanak vele! Én legszívesebben arra gyanakodtam, hogy kirúgták, de valószínűleg ő lépett ki. Sokan Perrie-re fogták, de tudtam, hogy ez nem igaz.
A bandám sokat segített a lelki állapotomon, és mikor előálltam nekik egy ötlettel, miszerint, írok egy dalt az 1D-nek, bólintottak, én meg kimentem a közeli kis tóhoz, és elkezdtem írni. Nem akartam lassú dalt, de valami különlegeset szerettem volna, olyat, amilyen még nem volt. Az elejével sokat szenvedtem. Egyszerűen csak szomorú sorok ugrottak be, ezért azokat külön papírra vetettem. Végül, a patakról és a csónakról beugrott valmai, és elkezdtem körmölni. A szövege nem bonyolult, ismétlődik, szóval olyan hatást nyújt, mintha nem törődtek volna sokat vele, de a zenéje, a ritmusa ezt cáfolja.
Két óra múlva már készen voltam, hangszeres akkordokkal és mindennel együtt, majd boldogan mentem a próbatermükhöz, és sok parancsolgatás közepette, sikerült eljátszanunk a dalt.
- Emily, ez zseniális! Ha nem fog tetszeni a fiúknak, akkor meglesz az első saját dalunk! –szólt Blaine.
- Ez világsiker lesz! –áradozott Chris, majd hozzátette. – Na, de hogyan juttatjuk el a fiúkhoz? Hogy jutunk be?
- Majd csak megoldjuk valahogy – nem igazán aggódtam emiatt, hiszen vannak bizonyos képességeim, amik beválhatnak.
Így született meg a Drag Me Down, ami ha minden jól megy, hamarosan új One Direction szám lesz, és remélhetőleg sláger.