11. rész STEAL MY GIRL

- Hiányoztam? – kérdezte Blaine, és odajött hozzám, majd megölelt. Odahúzott hozzánk egy széket, és mintha nem is zavarna minket, rendelt magának is valamit. Harry árgus szemekkel bámulta a srácot, miközben Blaine kezét a székem támlájára tette.
- Em, ma próbáltunk a srácokkal egy kicsit. Megnéztük az új dal hangszeres kíséretét. Mit gondolsz inkább a szólógitár vagy a basszus legyen a fő kíséret?
- Én nem tudom. Majd meghallgatom, és eldöntöm – mondtam, mert nem akartam, hogy erről legyen a téma. Na, meg, azt sem, hogy a srácok megtudják, megint ügyeskedek valamin. Persze ez ezek után elkerülhetetlen volt.

A rendelések fél óra alatt megérkeztek. Mint kiderült, én csigát rendeltem, amire először furcsán néztem, de hamar megbarátkoztam az étel látványával, és megkóstoltam. Egészen idáig Harry félmosollyal az arcán figyelt, és az első arckifejezésem még fel is nevetett. Ő nagyon is élvezte, hogy tudta, mit rendelek. Az első falatot a számhoz emelve, Blaine belekóstolt a kajámba, és elismerősen füttyentett, mikor elkezdte ízlelni az ételt.
- Azt Emily rendelte, nem te! Te csak edd a saját ételedet, a lány meg hadd fogyassza el a sajátját. Így is nagyon lefogyott, muszáj ennie – szólalt fel, Harry, mikor én még alig tudtam hozzányúlni a csigához, de Blaine, meg annál többet evett már belőle.
- Figyelj, tesó, ha nem tetszik valami, el lehet menni. Nem kértelek meg rá, hogy kioktass, az enyém nem jó, Emilyé meg isteni. És ahogy látom, őt nem is zavarja, hogy meg kell rajta osztoznia velem. Mellesleg, Emily eddig sem rendelkezett kitűnő alakkal, így jobb is, ha nem eszik annyit- és azzal a lendülettel el is vette előlem a csigámat. Döbbentem meredtem magam elé. Nem értem, mi ütött a legjobb barátomba. Eddig mindig azt mondta, gyönyörű vagyok, ne változtassak magamon, hiszen önbizalmam nem volt, de az ő hatására megerősödtem, és meg vagyok elégedve magammal.
Harry dühösen pattant fel az asztaltól, és a fiúnak rontott. Harry felemelte, és elkezdte püfölni. Sokkolva ültem a helyemen. Kétségbeesetten kiáltottam Harry nevét, hogy hagyja abba. A srácok leszedték Blainről, én pedig bandatársamhoz futottam. Harry még ordibált párat, majd hitetlenül figyelte tetteimet. Blaine arcához tettem a kezem, ami tiszta vér volt.
- Miért véded Őt, Emily? – kérdezte dühösen Harry. Szemei szikrákat szórtak. – Így senki nem beszélhet veled! Emily te tökéletes vagy, és ha ez a faszfej ezt nem látja, akkor csak hazudott neked, azzal kapcsolatban, hogy szerelmes beléd! – mondta, barátai pedig kikísérték őt az étteremből, azzal együtt a biztonságiak minket is kitoltak az ajtón.

Blainet elvittem hozzám, és leápoltam a sebeit. a szája felrepedt, orrán pedig alvadt vér volt. Szerencsére nem volt súlyos a sérülése.
Ahogy végeztem ezzel, megzörrent a telefonom és Harry írt: 

Baba: Még mindig nem hiszem el, hogy mellette álltál ki.
Emily: Nem kellett volna megütnöd!
Baba: De meg kellett. Senki nem beszélhet így egy nőről. Főleg nem egy ilyen gyönyörű lányról, mit amilyen te vagy <3
Emily: Amúgy észrevettem, hogy tudunk normálisan kommunikálni :P
Baba: Ne tereld a témát! Amúgy gondolkoztam ezen az interjús dolgon...
Emily: És mire jutottál?
Baba: Nem telefontéma :P Mennem kell, a menedzsment megérkezett, úgyhogy most jó darabig hallgathatom a kioktatását, a felelős viselkedésről.
Emily: Meg is érdemled! Ha nem verted volna szét, talán nem ez lett volna az este vége. Nagyon dühös vagyok rád, Harry! El sem hiszem, hogy képes voltál ezt tenni.
Baba: Tudod, mit? Felejtsd el azt a mondatomat, hogy gondolkoztam az aznap történteken. Olya naív vagy, mindenkiben csak a jót látod. És úgy fel tudsz bosszantani.
Emily: Ő a bandatársam...
Emily: És nem vagyok naív!
Emily: Harry?


De ezek után már nemválaszolt többet. Csak egy utolsó csipogást hallottam, miszerint átváltoztatta a nevemet a Twitter üzenetben: Naivitás hercegnője

10. rész Where do broken hearts go?

Egyik álmatlan éjszakát követte a másik, miközben Harry-ről a hírek gyarapodtak az újságok címlapján, miszerint balhéba keveredett részegen. Az interjúnkat több hírcsatorna is leadta, és a paparazzik nem csak a hotel, hanem a szobám előtt is tartózkodtak, és kérdések sokasága hangzott az ajtó túloldaláról, vagy éppen hangzottak fel az ablakból. Napok óta nem tudtam kiszabadulni, szellőztetni sem szellőztettem, poshadt szag van az egész szobában, és ráadásul ki sem tudok menni, vagy nyitni az ablakot, hiszen kamerák ezrei csattognának felém.

Hirtelen csipogott a telóm, majd mikor megláttam a „Hívj fel” üzenetet, azonnal tárcsáztam számot.

- Na, szia Em! – kiáltotta boldogan Niall, ,én pedig legszívesebben letöröltem volna ezt a vigyort az arcáról. – Kér perc, és a szobád előtt vagyok! Úgyhogy öltözz fel, szedd rendbe magad, és kiszabadítalak! – fecsegte.

- Niall, nagyon rendes tőled, de nem szeretnék elmenni sehova.

- Harry is ott lesz!

- Akkor meg pláne nem! – kiáltottam. – Gyűlöl engem, Niall! Azt hiszi, csak kihasználtam, pedig nem igaz. Ugye tudod, hogy nem igaz? – kérdeztem kétségbeesetten.

- Persze, hogy tudom, Em! A szíve legmélyén Ő is tudja, csak nagyobb jelenleg a büszkesége ahhoz, hogy be is lássa ezt.

Kínos csend vette kezdetét. Csak az én szipogásomat lehetett hallani, és egy kopogást az ajtón, aki valószínűleg, Niall lesz. A telefont le sem téve, mentem az ajtóhoz, és nyitottam ki, ám nem várt személy fogadott. Harry volt, és mikor meglátott meglepődött fejet vágott, majd idegesen ment tovább, és csak annyit kiáltott: „Bocs, rossz ajtó!”. Könnyeim újra utat törtek maguknak, és megállíthatatlanul folytak le arcomon. Visszamentem a telefonhoz, amin meglepő módon Niall még mindig vonalban volt.

-Mikor érsz már ide? – kérdeztem szipogva.

- Nem érkezett meg az ajándékod? – kérdezte és hallottam a hangján, hogy mosolyog.

- Ha Harry-re célzol, de. Ahogy meglátott azzal a lendülettel el is ment.

- Figyelj, lehet nem ez jött le róla, de nagyon ki van bukva, és hiányzol neki! Nem voltatok sok ideig együtt, de a legtöbb dologról, te jutsz az eszébe. Mindig azt mondja, „Em, is mindig ezt csinálta” vagy „Em, is mindig kakaót ivott reggel.” Nagyon szeret téged, és te is őt, jó lenne, ha valahogy ezt tisztáznátok! Ma fellépésünk lesz, és a Drag Me Down-t adjuk elő! Gyere el, hátha könnyebb lesz neki! A próbákon bírni sem lehet vele! – és mielőtt megszólalhattam volna, le is tette a telefont. Még azt sem tudtam, megkérdezni, hol lesz a fellépés, mikor kopogást hallottam, és egy Szöszi fej bukkant fel az ajtó túloldaláról. Szorosan ölelésébe bújtam, és kisírtam magam a vállán.

- Ne sírj, Szöszi! Minden rendbe fog jönni, ígérem! Harry-nek csak szüksége van egy kis időre, hogy átgondoljon mindent. – mondta, majd egy édes puszit nyomott hajamra. – Na, akkor öltözz és elviszlek! – pattant fel, én meg kelletlenül, de teljesítettem kérését. Úgysem hagyott volna békén.

A hely, ahova Niall vitt, egy drága étterem volt, ahol az első randink lett volna Harryvel. Az étteremnél minden srác kint állt és gondolom Niall-re vártak. Harry, amint észrevett, felhúzott szemöldökkel nézett körbe, majd mikor nem kapott választ, fújtatott egyet, s bement, mi pedig utána mentünk. Ez alkalommal volt asztalfoglalásunk, így simán bejutottunk. Leültünk az asztalunkhoz, majd egy pincér kezünkbe adta az étlapokat, amit nézegetni kezdtünk. A cicababa nem mozdult el mellőlünk, és kezdtem egyre frusztráltabb leni, hiszen Harry-t méregette. A srác, minthacsak észrevette volna, a csaj felé fordult.

- Figyelj, Candy! Ami történt köztünk az csak egy alkalom olt, rendben? – Candy? Ez meg miféle név? Na és mi történt köztük? Kapkodtam a fejemet a két alany között, de a lány, még mindig várt. Megtörtem a csendet:

- Én egy narancslevet szeretnék, meg ezt a francia hangzású valamit – mondtam, Harry pedig megejtett egy mosolyt.

- Itt minden francia, Em!

- A 69-es fogást szeretném! Így jobb? – kérdeztem dühösen, mire csak pislogni tudott, a többiek pedig majd meg pukkadtak a nevetéstől.

- Em., egyáltalán tudod mi az? – kérdezte Harry dühösen.

- Mi? A 69 vagy az étel, amit rendeltem? - vágtam vissza. Niallék nem bírták tovább, és hangosan elkezdtek röhögni, magunkra vonva, az összes figyelmet. Harry nem válaszolt. – Az ételről fogalmam sincs, mit rendeltem, de jöhet bármi. A 69 pedig az az a póz, amit valószínűleg Candyvel is csináltál, remélem élvezted! – pattantam fel, de abban a pillanatban Harry is felpattant és közel jött hozzám.  

- Annyira fel tudsz bosszantani! – mondta, de szemei az ajkam és a szemeim között cikáztak.

- Felvehetném végre a rendeléseket? – dobbantott a lábával a plázacica, mire visszaültünk a helyünkre, és csöndben maradtunk. Harry szemeivel engem kémlelt, és mikor már azt hittük, minden rendben lesz, megjelent Baline.

9. rész Illusion /egész

Sziasztok!

Sajnos nem lett hosszú, de remélem, tetszik.A következőben Harry szemszög lesz :) 

Sötét volt. Egy buliba indultunk egy taxival, Harry a kezemet fogta, és jó kedvünk volt. Felajánlotta a kabátját nekem, hiszen majd megfagytam. A ruhámat így is elég kirívónak találta, így még örült is annak, hogy eltakarhatott hatalmas dzsekijével. Aztán beléptünk a klubba. Mindenhol füst szállt, és csak az emberek tömegét lehetett látni. A bárpult felé indultunk, de útközben elengedte a kezemet és sodort magával a tömeg. Nem tudtam, hol van, de nem akartam újra belemenni a tömegbe. Egy üres asztalt találtam és leültem oda, várva, hátha Szerelmem megtalál. Sajnos nem így lett. Egy másik lánnyal láttam Őt táncolni, miközben fenekét fogta és egymás szájában voltak. Feldühödtem. Dühösen mentem oda, és rántottam le róla csajt, majd kezdtem Harry kezét keresni, mikor is megütött, és a földre zuhantam.

- Emily, kicsim kelj fel! Csak egy rossz álom volt! Itt vagyok, ne félj! – ölelt meg, és szorított magához. Nyugtatóan simogatta a hátamat, én pedig hálásan mosolyogtam felé. -Mondd el, mit álmodtál! – kérlelt, és egytől-egyig elmeséltem neki az egész történetet. – Ugye tudod, hogy soha nem csinálnám ezt veled? Nem tudnálak bántani. Sem fizikailag, se lelkileg. Érted? – válaszképp csak bólintottam, majd egy csókot nyomtam ajkaira, és próbáltunk visszaaludni, elég sikertelenül.

Reggel egy interjúra voltunk hivatalosak, miszerint be kell mutatni a világnak a kapcsolatunkat. Nagyon ellenemre van ez az egész, mert senkinek semmi köze ehhez az egészhez, na, meg ott vannak a rajongók, akik közül jó páran már nem szívlelnek. Nem szeretem, ha az emberek utálnak, és ettől is féltem a legjobban. Kifejezetten rosszul érintenek engem a kritikák, és lehet Harry-vel túl gyorsan alakult köztünk minden,- hiszen nem ismerjük egymást igazán,- de ő sem szeretné, és persze nem tűri, ha bántanak. Ha kell a rajongóival is szembe szállna.

A stúdióba érve azonnal elkaptak minket a sminkesek, meg a szakemberek, akik mikroportokat tettek ránk. Nagyon izgultam, és sajnos az idő is elég gyorsan telt, így szinte már ott voltunk a kezdés előtt 2 perccel a megfelelő helyen. Harry szorosan fogta a kezemet és egy nyugtató puszit nyomott számra.

- Akkor kezdjük! – és abban a pillanatban meghallottuk a neveinket.

Ellie nagyon normális volt, a kérdései sem voltak indiszkrétek, és csak olyan dolgokat kérdezett, amit még nem tud senki, mint például, hogyan jöttünk össze, vagy hogy a DMD-n kívül, melyik dalokat írtam én, vagy éppen közösen. Az egész interjú mosolyogva telt, de mikor a rajongókon volt a sor, hogy kérdezzenek, egy kisebb izgalommal vártam, hogy mi fog ebből kisülni.

- Szia, Harry! Alice vagyok! – mutatkozott be egy lány – A kérdésem a barátnődhöz szólna. Valld be, hogy csak Harry pénze kell neked. Látszik rajtad, hogy nem egy gazdag családból való vagy, és ki akarsz használni minden lehetőséget, hogy legyen pénzed. A nemlétező hírnevedet is általa szerzed, hiszen magadtól úgy sem fogod elérni, hogy mindenki tudja a neved. Harry csak addig kell neked, míg meg nem szerzed azt, amit akarsz, a hírnevet. – fejezte be, mire a stúdióra csend telepedett. Már szóltam volna bele a mikrofonba, de e helyett Harry tette ezt meg, de nem azt mondta, amire számítottam.

- Hogy? Ez igaz Emily? Csak kihasználsz?- kereste tekintetem dühösen, és apró könnyek gyöngyöződtek szemén. Számat újra nyitottam volna, de megint közbeszólt. – Hogy tehetted ezt velem, Emily? – kérdezte, majd felállt, és kiment a stúdióból. Kétségbeesetten kiáltottam utána, de nem fordult vissza. Dühösen pillantottam Alice-re, majd elkezdtek hullani a könnyek a szememből.

Este, mikor hazaértem első dolgom volt, hogy megcsörgessem Harry-t. Hangpostára kapcsolt. Elkezdtem beszélni bele:

- Harry... ugye nem gondolod komolyan, amit az a lány össze-visszamondott rólam? Inkább neki hiszel, mint nekem? Harry, mondd, eddig nem voltam veled elég őszinte, hogy ne tudj bennem hinni? – a végére már zokogtam.

Nme adhattam fel, üzenetekkel bombáztam, hiszen nem válaszolt.

Emily: Harry...kérlek beszéljük meg.

Pár kínkeserves perc után, megkaptam válaszát:

Baba: Hagyj békén!

Csupán ennyit válaszolt és éreztem, ez a csodás kapcsolat itt ért véget. Azt hiszem vissza kéne változtatnom a nevét...

És mintha meghallotta volna gondolataimat, pittyegett a telóm, miszerint Twitterre írt valamit.

9. rész Illusion / 1

Sajnálom a rengeteg késést, de ínhüvelygyulladásom van, és jelenleg is van, így nem nagyon gépelhettem az utóbbi időben. Ezért is kaptok csak egy részletet a részből. Sietek a  másik felével ígérem!  *--* <3 

Sötét volt. Egy buliba indultunk egy taxival, Harry a kezemet fogta, és jó kedvünk volt. Felajánlotta a kabátját nekem, hiszen majd megfagytam. A ruhámat így is elég kirívónak találta, így még örült is annak, hogy eltakarhatott hatalmas dzsekijével. Aztán beléptünk a klubba. Mindenhol füst szállt, és csak az emberek tömegét lehetett látni. A bárpult felé indultunk, de útközben elengedte a kezemet és sodort magával a tömeg. Nem tudtam, hol van, de nem akartam újra belemenni a tömegbe. Egy üres asztalt találtam és leültem oda, várva, hátha Szerelmem megtalál. Sajnos nem így lett. Egy másik lánnyal láttam Őt táncolni, miközben fenekét fogta és egymás szájában voltak. Feldühödtem. Dühösen mentem oda, és rántottam le róla csajt, majd kezdtem Harry kezét keresni, mikor is megütött, és a földre zuhantam.

- Emily, kicsim kelj fel! Csak egy rossz álom volt! Itt vagyok, ne félj! – ölelt meg, és szorított magához. Nyugtatóan simogatta a hátamat, én pedig hálásan mosolyogtam felé. -Mondd el, mit álmodtál! – kérlelt, és egytől-egyig elmeséltem neki az egész történetet. – Ugye tudod, hogy soha nem csinálnám ezt veled? Nem tudnálak bántani. Sem fizikailag, se lelkileg. Érted? – válaszképp csak bólintottam, majd egy csókot nyomtam ajkaira, és próbáltunk visszaaludni, elég sikertelenül.

Reggel egy interjúra voltunk hivatalosak, miszerint be kell mutatni a világnak a kapcsolatunkat. Nagyon ellenemre van ez az egész, mert senkinek semmi köze ehhez az egészhez, na, meg ott vannak a rajongók, akik közül jó páran már nem szívlelnek. Nem szeretem, ha az emberek utálnak, és ettől is féltem a legjobban. Kifejezetten rosszul érintenek engem a kritikák, és lehet Harry-vel túl gyorsan alakult köztünk minden,- hiszen nem ismerjük egymást igazán,- de ő sem szeretné, és persze nem tűri, ha bántanak. Ha kell a rajongóival is szembe szállna.

A stúdióba érve azonnal elkaptak minket a sminkesek, meg a szakemberek, akik mikroportokat tettek ránk. Nagyon izgultam, és sajnos az idő is elég gyorsan telt, így szinte már ott voltunk a kezdés előtt 2 perccel a megfelelő helyen. Harry szorosan fogta a kezemet és egy nyugtató puszit nyomott számra.

- Akkor kezdjük! – és abban a pillanatban meghallottuk a neveinket. 

8. rész They don’t know about us

Aranyos mély suttogásokra keltem. Az illető az arcomat simogatta és néha egy puszit nyomott az arcomon lévő szabad területekre. – Emily, hasadra süt a nap! Kelj, fel Életem! – puszilta meg az ajkamat, majd nagy nehezen kinyitottam szemeimet, s egy hatalmasat nyújtózkodtam. Megláttam szerelmem arcát, és elmosolyodtam. Ez a legcsodásabb dolog, egy ember reggelében, ha ilyen csodát lát meg először reggelente, mint Harry. – Hé, Hétalvó! Anyuval azt beszéltük, inkább, mi megyünk el hozzá, így egyszerűbb lesz neki is. Fel kell keled, hogy időben odaérjünk anyuékhoz – simította meg arcomat nagy kezével. A kijelentésre azonnal felébredtem, hiszen még ki kell találnom, mit vegyek fel, ami ne legyen túl kirívó, hiszen azt szeretném, hogy az anyukája elfogadjon engem.

- Kelek már! – mondtam, de mégis csak inkább a másik oldalamra fordultam, mire Harry nagyot fújva kiment az ajtón és pár perc múlva arra ébredtem, hogy jég hideg víz csapódott a testemre. Sikítva és egyben dühösen keltem ki az ágyból, mit sem törődve a szórakozott fiúval a szobában, akivel most egyáltalán nem szeretnék szóba állni. A fürdőszobába bezárkóztam, majd meleg vizet engedtem magamra. Igyekeztem minél gyorsabban elkészülni, hiszen mégsem akartam lekésni a gépet, de a barátom iránti haragom, eléggé ennek az ellentétén van.

- Na, Baba, ne legyél, dühös! – jött az ajtó elé, és próbált benyitni, de sikertelenül. – Hát, jó! Van még 10 perced, elkészülni, mert a kocsi, hamarosan itt lesz – kiáltotta még át az ajtón, majd elment az ajtó közeléből. Vagyis azt hiszem...

A repülőtér felé vezető út, csendesen telt, hiszen még mindig haragudtam a Göndörre, de már szívem egy része meglágyult, így mosolyogva fogadtam csókjait és érintéseit, amiket persze szeretettel viszonoztam neki. – Baba, még mindig dühös vagy, igaz? – kérdezte, miközben éppen hajamt simogatta. Muszáj volt, mindig hozzámérnie, épp úgy, ahogy nekem is, hozzá, hiszen nélküle elveszettnek érzem magam.

- Megérkeztünk! – mondta a sofőr, majd gyorsan kiszálltam, miközben Harry kifizette a taxit. A cuccam közelébe sem mehettem, mivel Harry azonnal kivette a kezemből őket. A hatalmas kezének hála az egyikben az összes csomagot meg tudta fogni, míg a másikkal a kezemet cirógatta. A repülőtér hatalmas volt, a sok ember pedig még ezt is felülmúlta. Hogy utazhat el, most ennyi ember? Még jó, hogy ennyivel korábban jöttünk, hiszen így nem késsük le a gépet.

-Harry, nem magángéppel megyünk? -kérdeztem, mikor leültünk a Los Angelesbe tartó járat várakozóhelyére. Csak a fejét rázta. – És, nem Holmes Chapelbe megyünk?

- Nem! El szeretnélek vinni Amerikába. Anyuék az L.A-i házamba jönnek! Utána még ott maradnak pár napot, és maúgy is meg akartam neked mutatni a helyet! Jó ez így neked? - kérdezte. Válaszul csak bólintottam. Minidig is látni akartam Los Angelest. – A gépen, első osztályon fogunk ülni. Ne aggódj, az egész osztályon csak mi fogunk ülni, így nem tud minket zavarni senki. – simított végig arcomon, majd pár percre magamra hagyott, és elszabadult a pokol. Mindenki, aki észrevett minket eddig odajött hozzám, és hallgathattam a szokásos utálatos megszólalásokat. Némelyik fan, csak Harry-t kereste egy közös képért vagy egy aláírásért, de a legtöbben szó szerint megtéptek, és kitúrtak a helyemről. Hiába védekeztem, nem segített, aztán már csak ültem egy helyben, és tűrtem minden fizikai bántalmazást, míg Harry vissza nem ért.

- Baba, minden rendben? – futott oda hozzám, majd felhúzott szemöldökkel nézte a rajongóit. – Miért csináljátok ezt? Ti nevezitek magatokat rajongónak? Én szeretem Emily-t, és nem érdekel, ha nektek nem szimpatikus, vagy nem fogadjátok el, mert nekem jelenleg Ő a mindenem. Nem fogom sok kis pisis miatt feladni a Szerelmemet. – dühöngött, a rajongói pedig döbbenten mérték végig Harry-t, majd a fiú megfordult, felhúzott a földről, és karjaiba zárt. Könnyeim ekkor eredtek meg igazán, és mélyen belefúrtam fejem a vállába, és erősen szorítottam magamhoz. – Semmi baj, kicsim! Nyugi! Nem kellett volna, egyedül hagyjalak. Sajnálom! Lehet ez az egész utazás rossz ötlet volt.

- Nem, ne mondj ilyet! Egyszerűen csak nem bírnak, ennyi! Már megszoktam! A lényeg, hogy itt vagy velem! Na , de gyere, fel kell szállnunk!

Los Angeles egyszerűen gyönyörű volt. Míg Harry házához utaztunk, a város elbűvölt. Szerelmem háza elképesztően gyönyörű volt, és amíg a sofőr kivette a csomagjainkat, hatalmas tekintettel tekintettem a ház udvarára, és kertjére. Akkora volt, mint egy birtok.

- Tetszik? – kérdezte mosolyogva, és szabad karjával átkarolt. – Nem kell ennyire izgulnod! Nem esznek meg! – nevetett, és kinyitotta az ajtót! – Megjöttünk! – kiáltotta, és azonnal egy gyönyörű lány futott karjaiba, aki valószínűleg Gemma volt.

- Helló, öcskös! Na végre, megérkeztetek! Anya, már sík ideg volt- nevetett.

- Sajnálom, Gem, de valaki nem bírt időben felkelni! – fordult felém, és egy puszit nyomott arcomra. Gemma, mintha csak most vett volna észre, rám kapta a tekintetét és elmosolyodott.

- Na, végre, hogy valami normális lányt találtál magad mellé, Öcsi. Szia, Gemma vagyok! – nyújtotta a kezét, én pedig megráztam.

- Emily Ross – mosolyogtam.

- Fiacskám, már azt hittem, nem is jöttök! – jött le Harry anyukája, és két puszit nyomott fia arcára, aki viszonozta ezt a gesztust. – Óh, Ő lenne az a lány, akiről már annyit hallottam? – kérdezte mosolyogva, és azonnal magához ölelt. – Szia, kedvesem, Anne vagyok, Harry anyukája! Örülök, hogy megismerhettelek!

- Jó napot...-

- Jajj, édesem, tegeződjünk csak! – bólintottam.

- Szia, Emily vagyok! – mosolyogtam vissza rá, és már asztalhoz is hívott minket, majd elkezdtünk vacsorázni.

Az esti hírekben, mindenhol mi szerepeltünk Harry-vel. Senki sem tudta, ki vagyok, mik vagyunk most, de mentek a találgatások ezerrel, és a Twitter is megtelt mindenféle üzenetekkel. Azzal a gondolattal hunytam le szemeimet, hogy holnapra is vele fogok felébredni, és ez nem csak egy álom volt ezidáig. 

7. rész Stole my heart

- Emily. itt vagy? – hallottam a türelmetlen kopogást a bejárati ajtó felől, de nem szólaltam meg. – Tudom, hogy itt vagy! Kérlek, engedj be! Hadd magyarázzam meg! – könyörgött, mire felálltam az ajtótól, és kinyitottam. Harry kifújta a levegőjét, és karjaiba zárt, én pedig próbáltam kimászni onnan, sikertelenül. – Figyelj, Emily, én nagyon sajnálom! Én csak... Nem akartalak kitenni ennek az egésznek.

- De ellöktél, és utána még csak annyira sem méltattál, hogy utánam nézz, hogy vagyok! Tudod, hogy fáj a fenekem? – nevettem el a végét, hiszen haragom elmúlt felé. Egy megkönnyebbült sóhaj szakadt fel belőle, majd megfogta két ezével az arcomat, és egy csókot hintett ajkaimra. 

- Szent a béke? – tartotta felém kisujját, mire csak röhögve odanyújtottam az enyém is, és összekulcsoltuk őket. – Tényleg sajnálom, de a legjobban azt, hogy ellöktelek. Egy lányt nem illik bántani, én pedig megtettem. Egész életemben bűntudatom lesz emiatt.

- Ne legyen! Csak megijedtél! – simítottam meg az arcát, majd egy puszit nyomtam rá.

Harry-vel végül megbeszéltük, hogy a nap további részét, itt töltjük nálam, és megnézünk egy filmet, ha már ez a randink is kárba ment. Épp a vállára tettem fejem, mikor elkezdődött a film, de abban a pillanatban Harry telefonja is megcsörrent.

- Sajnálom, ezt fel kell vennem! – mondta, és már állt is fel, majd a konyhába sietett. Leállítottam a filmet, és elmosolyodtam a kapcsolatunkon. Eddig még egyik randink sem sikerült úgy, ahogy Harry tervezte, de úgy érzem, nem ez a lényeg. Én így szeretem Őt, ilyen kis esetlenül, és remélem Ő is legalább ugyanennyire szeret engem. A göndör szépségem zavart meg ebben a gondolatmenetemben. Mielőtt leült mellém, megpuszilta az arcomat, és elindította a filmet. – Anyu holnap eljön látogatni – mondta, miközben megfogta a kezemet és szája elé emelte.

- Rendben – bólintottam.

- Be szeretnélek mutatni neki! Tudom, még korai, hisz még csak most jöttünk össze, de szeretném, ha megismerne.

- Együtt vagyunk? – kérdeztem és nem titok, majdnem kiugrottam a bőrömből. Harry összeráncolt szemöldökkel nézett rám, majd fejbe vágta magát.

- Emily Ross, leszel a barátnőm? – kérdezte mosolyogva, mire én az ölébe ültem és megcsókoltam. – Ez igent jelent? – bólintottam, és nagy sóhaj szakadt ki belőle.

- Szóval, holnap bemutatsz anyukádnak- jelentettem ki egy kicsit félve, ő meg csak bólintott, és a már javában elkezdődött filmre fordítottuk tekintetünket.

Halk szitkozódásra kelek, miközben erős karokat érzek magam körül. Elaludtam volna? A fiú óvatosan letesz az ágyamra, majd kisöpör egy tincset az arcomból és egy „Szép Álmokat!” után el is megy. Igazából, utána szólhattam volna, de semmi energiám nem volt ahhoz, hogy megszólaljak. Oldalamra fordulok, kezeimmel kitapintom a kedvenc plüssömet, átölelem, és mély álomba zuhanok újra.

Reggel a madarak csicsergése keltett, és a telefonom esze-veszett csörgése. Harry nevét pillantottam meg a kijelzőn, én pedig azonnal fel is vettem.

- Jó reggelt! – köszöntem.

- Szép Reggelt, Hétalvó! – nevetett. – Ilyen unalmas volt a film? – érdeklődött, ám nem látom, de biztos vagyok benne, hogy mosolyog.

- Csak nagyon fáradt voltam- védekeztem, és egy édes kacagást hallottam.

- Amúgy mikorra menjek érted, hogy be tudjalak mutatni anyunak? - a kérdéstől nagyot nyeltem, hiszen félek. Félek, hogy nem leszek neki szimpatikus, és az önbizalmamnak az nagyon nem tenne jót.

- Bármikor jöhetsz!- mondtam, és pár perc múlva le is tettük a  telefont.

6. rész Over again/2

„If you like having secret little rendezvous”

Az este hamar eljött. Fogalmam sem volt arról Harry hova visz, hiszen mióta kiment a szobából, nem is láttam Őt. Hét körül azonban csipogott a telóm, és látva, hogy mit írt, felkaptam a táskámat és szaladtam is ki. A szeles időre tekintettel, nem ruhát vagy szoknyát vettem fel, hiszen, ha sétálunk, kényelmesebb egy nadrág. Harry a kocsija előtt állt, majd mikor meglátott egy mosoly terült szét az arcán. Kinyitotta a nekem a kocsi ajtaját, majd be is csukta utánam és mit sem mondva, el is indultunk. Körülbelül 20 perc múlva meg is érkeztünk egy parkba. Zavarodottan néztem a mellettem ülő fiúra, aki éppen valamit keresett.
-Most elhoztalak a kedvenc helyemre – jött zavarba, mire én még jobban összezavarodtam. Egy park? – Nem tetszik? -aggódott, majd már készült is újra beindítani a motort, hogy elindulhassunk.
- Nem, nem erről van szó, csak nem értem ezt az egészet.
- Mit nem értesz? -ráncolta össze szemöldökét.
- Hát, hogy miért kocsival jöttünk el egy parkba, hiszen gyalogolni is tudtunk volna. – elmosolyodott.

- Innen még sokat kell sétálnunk a helyig, és gondoltam, hogy ne fáradjunk el nagyon, elvezettem idáig – bólintottam. Így már minden érthetőbb volt. Kiszálltunk az autóból, majd mellé érve elindultunk egyenesen. Zavart, hogy Harry nem fogja meg a kezem, de én sem akartam kezdeményezni.

 Egy kis idő múlva Harry megállt egy gyönyörű helyen. A kilátás gyönyörű volt, és minden olyan nyugodt olt. A fákon mókusok ugráltak, mellettünk meg egy kis patak folyt. Harry leült egy nagyobb kőre, majd én pedig mellé, és csak bámultunk előre, míg nem Harry megszólalt.
- Mesélj magadról egy kicsit! Alig tud rólad valamit!
- Huh... Nincsen testvérem, a szüleim szerettek volna még gyereket, de sajnos nem lehet már, így az örökbefogadáson gondolkodnak. Anyuék azt mondják én voltam az újévi ajándékuk, mivel akkor fogantam meg, és vicces, mert szeptember 12-én születtem meg, 2 héttel később, mint kellett volna. Van egy öreg macskám, aki már járni is alig tud, és emiatt valószínűleg el lesz altatva, mert ugye úgy jobb lesz neki. A suliban nem szeretnek sem a tanárok, sem a tanulók. Ferde szemmel néznek rám mindig és nem tudom, miért, hiszen én elvagyok az én kis világomban. Egyetlen-egy barátnőm van, aki mindenben támogat, és hatalmas rajongótok, de sajnos nincs sok ideje hátra. Nemrég egy daganatot diagnosztizáltak nála a méhében, és az orvosok akkor azt mondták, hogy körülbelül másfél éve van hátra. Félév már letelt, de még nem javult az állapota- kezdtem el könnyezni, mire Harry magához ölelt, és csitítgatott.
- Sajnálom, nem akartam az életedben turkálni.
- Semmi baj, nem tudhattad. Ő érte is csinálom mindezt. Segíteni szeretnék neki, hogy a vizsgálatokat tudja folytatni, mivel az Ő pénzük kevés hozzá. – szipogtam, de Harry még mindig nem engedett el. A hátamat simogatta és így ültünk, míg egy sikoly nem hallatszott, és utána jött a többi.
- Itt van Harry Styles!
- Ki ez a cafka?
- Miért öleled ezt a lányt? Ő a barátnőd?
- Tűnj el a közeléből! – kiáltották, míg Harry el nem lökött, úgy hogy a földre nem estem és ment a rajongókhoz. Döbbenten ültem és fájlaltam a fenekemet és fogalmam sem volt, mégis mi volt ez. Lehajtott fejjel elindultam, egyenesen Harry kocsijáig, onnan pedig hívtam egy taxit és mire hazaértem már csillapíthatatlanul folytak a könnyeim.