6. rész Over again/2

„If you like having secret little rendezvous”

Az este hamar eljött. Fogalmam sem volt arról Harry hova visz, hiszen mióta kiment a szobából, nem is láttam Őt. Hét körül azonban csipogott a telóm, és látva, hogy mit írt, felkaptam a táskámat és szaladtam is ki. A szeles időre tekintettel, nem ruhát vagy szoknyát vettem fel, hiszen, ha sétálunk, kényelmesebb egy nadrág. Harry a kocsija előtt állt, majd mikor meglátott egy mosoly terült szét az arcán. Kinyitotta a nekem a kocsi ajtaját, majd be is csukta utánam és mit sem mondva, el is indultunk. Körülbelül 20 perc múlva meg is érkeztünk egy parkba. Zavarodottan néztem a mellettem ülő fiúra, aki éppen valamit keresett.
-Most elhoztalak a kedvenc helyemre – jött zavarba, mire én még jobban összezavarodtam. Egy park? – Nem tetszik? -aggódott, majd már készült is újra beindítani a motort, hogy elindulhassunk.
- Nem, nem erről van szó, csak nem értem ezt az egészet.
- Mit nem értesz? -ráncolta össze szemöldökét.
- Hát, hogy miért kocsival jöttünk el egy parkba, hiszen gyalogolni is tudtunk volna. – elmosolyodott.

- Innen még sokat kell sétálnunk a helyig, és gondoltam, hogy ne fáradjunk el nagyon, elvezettem idáig – bólintottam. Így már minden érthetőbb volt. Kiszálltunk az autóból, majd mellé érve elindultunk egyenesen. Zavart, hogy Harry nem fogja meg a kezem, de én sem akartam kezdeményezni.

 Egy kis idő múlva Harry megállt egy gyönyörű helyen. A kilátás gyönyörű volt, és minden olyan nyugodt olt. A fákon mókusok ugráltak, mellettünk meg egy kis patak folyt. Harry leült egy nagyobb kőre, majd én pedig mellé, és csak bámultunk előre, míg nem Harry megszólalt.
- Mesélj magadról egy kicsit! Alig tud rólad valamit!
- Huh... Nincsen testvérem, a szüleim szerettek volna még gyereket, de sajnos nem lehet már, így az örökbefogadáson gondolkodnak. Anyuék azt mondják én voltam az újévi ajándékuk, mivel akkor fogantam meg, és vicces, mert szeptember 12-én születtem meg, 2 héttel később, mint kellett volna. Van egy öreg macskám, aki már járni is alig tud, és emiatt valószínűleg el lesz altatva, mert ugye úgy jobb lesz neki. A suliban nem szeretnek sem a tanárok, sem a tanulók. Ferde szemmel néznek rám mindig és nem tudom, miért, hiszen én elvagyok az én kis világomban. Egyetlen-egy barátnőm van, aki mindenben támogat, és hatalmas rajongótok, de sajnos nincs sok ideje hátra. Nemrég egy daganatot diagnosztizáltak nála a méhében, és az orvosok akkor azt mondták, hogy körülbelül másfél éve van hátra. Félév már letelt, de még nem javult az állapota- kezdtem el könnyezni, mire Harry magához ölelt, és csitítgatott.
- Sajnálom, nem akartam az életedben turkálni.
- Semmi baj, nem tudhattad. Ő érte is csinálom mindezt. Segíteni szeretnék neki, hogy a vizsgálatokat tudja folytatni, mivel az Ő pénzük kevés hozzá. – szipogtam, de Harry még mindig nem engedett el. A hátamat simogatta és így ültünk, míg egy sikoly nem hallatszott, és utána jött a többi.
- Itt van Harry Styles!
- Ki ez a cafka?
- Miért öleled ezt a lányt? Ő a barátnőd?
- Tűnj el a közeléből! – kiáltották, míg Harry el nem lökött, úgy hogy a földre nem estem és ment a rajongókhoz. Döbbenten ültem és fájlaltam a fenekemet és fogalmam sem volt, mégis mi volt ez. Lehajtott fejjel elindultam, egyenesen Harry kocsijáig, onnan pedig hívtam egy taxit és mire hazaértem már csillapíthatatlanul folytak a könnyeim.