5 rész. NIGHT CHANGES

Harry túlságosan is pontos volt. Én még el sem készültem, bőven a szétdobált ruhakupacot néztem át, hátha mégis csak valamelyik ruha felvehető, de ő már kopogott. Bugyiban rohantam kinyitni az ajtót, és kerek szemekkel néztem az öltönybe bújt fiút, aki mindig meg tudta dobogtatni a szívemet.
- Szia! – pillantottam le a földre. Zavarba jöttem. – Jól áll az öltöny! De miért öltöztél így ki? Nekem is így ki kell öltöznöm? – léptem beljebb, hogy végre beengedjem, és fel tudjak öltözni.
- Korán jöttem? – kérdezte a szemembe nézve, miközben a fél mosolyt nem tudta levakarni arcáról.
- Öhm... talán...egy kicsit...Na jó, igen! Még azt sem tudom, mit veszek fel, meg kell mosnom a hajam, ki kell sminkelnem magam és ahh - elnevette magát.
- Szerintem elég, ha felveszel valamit, bár nekem így is nagyon jól nézel ki! A hajadat és a sminket hagyd már! Emily gyönyörű vagy, ezek nélkül is. – fogta meg lágyan a kezem, és egy puszit nyomott rá. Bólintottam egyet, majd felvettem az első ruhát, ami kezembe akadt.
- Öhm, Harry felhúznád a cipzárt? – kérdeztem, mire azonnal odalépett, és szép lassan felhúzta, majd végig simított a hátamon.
- Mehetünk?- bólintottam.

Az út csenden telt. Harry rátette nagy mancsát a combomra, és csak akkor vette le, amikor váltania kellett. Megálltunk egy étterem előtt, és csak remélni tudtam, Harry most nem tiltott helyre parkolt le.
- Jó napot! Egy két személyes asztalt szeretnék kérni! – mondta Harry, mire a nő csak a fejét rázta.
- Van foglalása? – kérdezte a nő, kinek névtábláján a Kate név állt.
- Nincs, de nézze, nagyon fontos lenne, ha itt tudnánk enni!
- Foglalás nélkül nem jöhetnek be!

- Asszonyom, maga tudja, hogy én ki vagyok? –próbálkozott Harry, és kezeimet kirántottam övéi közül. Rám nézett.
- Igen, tudom, de sajnálattal közlöm, nincs kivétel! Kérem, fáradjanak ki! – Harry kifújta a levegőjét, majd maga után húzva kimentünk. Ahogy gondoltam, a fiú rossz helyre parkolt.
- Ezt nem hiszem el, a rohadt életbe! Ez a hónapban már a negyedik! – bosszankodott, majd a büntető cetlit leszedte az ablaktörlő mögül. Jobbnak tartottam, ha nem szólalok meg, hiszen nem akartam még jobban játszani az idegeivel. Kinyitotta nekem az ajtót, beültem, majd, mikor ő is beült egy puszit nyomtam az arcára és elmosolyodott. Beindította a kocsit és elindultunk. Fogalmam sincs hova ment, hiszen nem haza, és kezdtem izgulni. - B –terv! –rám nézett, majd azonnal vissza az útra, de már késő volt. Ez a pár másodperc elég volt ahhoz, hogy egy kocsi szembejöjjön velünk és nekünk jöjjön. Harry felém nyúlt, de már késő volt. Elvesztettem eszméletemet.



Amikor legközelebb felébredtem, csipogó hangok idegesítő zenéjét hallottam. A fejem szörnyen fájt, majd ennek hangot adva, felébredt a rajtam alvó fiú is.

- Em, jajj de jó, hogy felébredtél! – ölelt meg Blaine a kelleténél erősebben. Feljajdultam. Azonnal elengedett, és rohant is egy orvoshoz, szólni, ébren vagyok. Gondolataimba azonnal beférkőzött egy göndör hajú srác, aki úgy érzem elrabolt a szívemet. Vajon, mi lehet vele? Jól van?
- Örülök, Ms.Ross, hogy felébredt! Hogy érzi magát? – kérdezte egy őszülő orvos.
- A fejem iszonyatosan fáj! – a doki bólintott, majd az őt elkísérő nővér azonnal adott egy fájdalomcsillapítót.
- Tudja, nagyon nagy szerencséje van. Az ütődés erős volt, de jó helyen kapta, így csak agyrázkódása lett. Nincs hányingere? – bólintottam, hogy van és már elém is tolták a lavort, hogy abba végezzem el a dolgom.
- Harry hogy van? – tettem fel a számomra legfontosabb kérdést, mire Blaine csak felhorkantott.
- Mr, Styles eszméletét vesztette, jelenleg nagyon súlyos az állapota. Egyelőre csak ennyit tudok mondani, a műtét után kiderül, mi lesz. És, ha most megbocsát... – bólintottam, és a doki kiment. Sírva fakadtam. Nem veszíthetem el Őt! Szüksége van rá az egész világnak! Nem halhat meg!